Breaking News
Home » Belföld » Online játékkal helyettesítik Debrecenben az Emlékhelyek napját

Online játékkal helyettesítik Debrecenben az Emlékhelyek napját

Online játékkal helyettesítik Debrecenben az idén a járványhelyzet miatt elmaradó programokat az Emlékhelyek napján – közölte a nagytemplomi református egyházközség kommunikációs referense.

Lucski Zsófia emlékeztetett rá: a Nemzeti Örökség Intézete minden év májusának második hétvégéjén a magyar történelemben és kultúrában kiemelt fontosságú helyszínekre hívja fel a figyelmet. A programban Debrecen is érintett: a Református Nagytemplom és a Református Kollégium együttesen kapta meg a Nemzeti Emlékhely címet. A kialakult járványügyi veszélyhelyzetre és az abból adódó korlátozó intézkedésekre tekintettel az idei eseményt nyár végére halasztotta a Nemzeti Örökség Intézete.
A két érintett debreceni helyszínen minden évben színes programokkal és kedvezményes jegyekkel várják az érdeklődőket. Bár az intézmények már év elején előkészítették idei programtervüket, március közepe óta zárva tartanak, így a május 9-i programot sem tudják megvalósítani. A helyi szervezők mégis szerettek volna megemlékezni az Emlékhelyek napjáról, ezért online kvízjátékra hívják azokat, akik szeretnék felmérni az intézményekkel kapcsolatos tudásukat.
Lucski Zsófia hozzátette: a játék kitöltői között ajándékcsomagokat, valamint – amint lehetőség nyílik rá – kávézással záruló, a két intézményt bemutató tárlatvezetést sorsolnak ki. Az online kvíz elérhetőségét, valamint a nyertesek nevét is a debreceni Református Nagytemplom közösségi oldalán és a Református Kollégium nagykönyvtárának oldalán teszik közzé.

Ez is érdekelhet!

Madarak és fák napja kicsit másképp

A rendőrök a jeles nap előtt fogtak el négy solymászt, akik védett madarakat: héjafiókákat loptak …

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

%d blogger ezt szereti: