Home » Belföld » Dunai hajóbaleset – letartóztatásban marad a szállodahajó kapitánya

Dunai hajóbaleset – letartóztatásban marad a szállodahajó kapitánya

Letartóztatásban marad a május végi dunai hajóbaleset okozásával gyanúsított szállodahajó-kapitány – döntött csütörtökön másodfokon a Fővárosi Törvényszék.

A törvényszék közleménye szerint helybenhagyták a Budai Központi Kerületi Bíróság (BKKB) július 31-én hozott végzését, amelyben egy hónapra elrendelte az ukrán állampolgárságú hajóskapitány letartóztatását.
A férfit vízi közlekedés halálos tömegszerencsétlenséget okozó gondatlan veszélyeztetésével és más bűncselekménnyel gyanúsíja az ügyészség – emlékeztettek.
    Tudatták: az elsőfokú végzéssel szemben a gyanúsított és védője, illetve az ügyészség is fellebbezett. A védő a gyanúsított szabadlábra helyezését vagy enyhébb kényszerintézkedés elrendelését kérte, az ügyészség viszont azt indítványozta: a másodfokú bíróság állapítsa meg, hogy a gyanúsított és a büntetőeljárásban részt vevő személyek viszonya is okot ad a bizonyítási eljárás megnehezítésére.
A másodfokú végzés szerint a BKKB helyesen állapította meg, hogy a gyanúsítottnál fennáll a szökés, elrejtőzés, valamint a bizonyítás megnehezítésének veszélye, és ezek kiküszöbölése csak a letartóztatás alkalmazásával biztosítható, így a kényszerintézkedés mellőzésére, enyhébb kényszerintézkedés alkalmazására a Fővárosi Törvényszék sem látott lehetőséget.
A törvényszék azt is megállapította, hogy a gyanúsított és a büntetőeljárásban részt vevő személyek viszonya az eljárás megnehezítésének veszélyével szorosan összefügg, így az elsőfokú végzést az indoklás kiegészítésével hagyta helyben.
A Hableány sétahajó május 29-én süllyedt el Budapesten, a Margit híd közelében, miután összeütközött a Viking Sigyn szállodahajóval. A Hableányon 35-en utaztak, 33 dél-koreai turista és a kéttagú magyar személyzet. Hét koreait sikerült kimenteni, és azóta huszonhét holttestet találtak meg, egy áldozatot még keresnek.

 

Ez is érdekelhet!

Átadták a gelsei önkéntesek új épületét

A több mint százéves múlttal rendelkező, önálló beavatkozásra jogosult Gelsei Önkéntes Tűzoltó Egyesület új épülettel …

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

%d blogger ezt szereti: