Breaking News
Home » Belföld » Átadták a Vodafone Digitális Díjat

Átadták a Vodafone Digitális Díjat

Három kategóriában adták át a Vodafone Digitális Díjat a Vodafone Alapítvány által indított 15 millió forint összdíjazású technológiai pályázat nyerteseinek szerdán, Budapesten.

Solymár Károly Balázs, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) infokommunikációért felelős helyettes államtitkára, a zsűri elnöke a díjátadón elmondta, hogy a felhívásra 144 pályázat érkezett. A Vodafone által megjelölt három terület – a gyermekek életét jobbá tevő technológiai megoldások, a családokat és nonprofit szervezeteket segítő technológiai megoldások – a kormány programjában is kiemelt jelentőséggel bírnak. Amanda Nelson, a Vodafone Magyarország vezérigazgatója kiemelte: a Vodafone Alapítványok világszerte törekednek arra, hogy a mobiltechnológiai megoldásokat a társadalom szolgálatába állítsák. A Vodafone Digitális Díjat is azért alapították, hogy megtalálják és ösztönözzék azokat az innovátorokat, akik e törekvésünkben partnereik lehetnek – tette hozzá. Solymár Károly Balázs elmondta: sok pályaműben a környezetvédelem, az egészségmegóvás és családi élet védelem volt az előtérben, ugyanakkor a fenntarthatóság mint szempont is megjelent. Budai J. Gergő, a Vodafone vállalati kapcsolatokért felelős vezérigazgató-helyettese elmondta, hogy a pályamunkák 40 százaléka magánszemélyektől, 20 százaléka vállalkozásoktól és start-upoktól, 40 százaléka pedig nonprofit szervezetektől érkezett. A pályázatok témáját tekintve az edukáció volt a legnépszerűbb, közel 45 ilyen témájú projekttel pályáztak. A digitális társadalmi szervezetek kategóriájában egy nyertest hirdettek, amelyet a Hulladék-vadász – a legapróbb önkéntes elnevezésű telefonos alkalmazás fejlesztőjének Solymár Károly Balázs adott át. A digitális család  kategória három pályamunkát díjaztak, az első helyezett a BankZee Kft. a családok pénzügyi tudatosságát fejlesztő mobilbank alkalmazásával és okosperselyével lett. A digitális gyerek kategóriában két pályázat kapott elismerést, az első helyezést Erdős Sándor – az OncoVR – a tartósan kórházban fekvő gyermekek mindennapjait segítő innovációja érte el. Fülöp Attila, az Emberi Erőforrások Minisztérium (Emmi) szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára különdíjat adott át a nevelőszülőket és az állami gondoskodásban élő gyermekeket különböző játék tippekkel támogató Day-to-day Kids applikáció fejlesztőinek, emellett különdíjban részesült még a Kurbli Kft. SBrick adaptereivel, amelyek a különféle Lego vezérlések eszközeinek vegyes használatát teszik lehetővé, ezzel támogatva az iskolai robotprogramozási oktatást.

 

Ez is érdekelhet!

A legrangosabb európai kutatási alap támogatását nyerte el az ELTE kémikusa

Az Európai Kutatási Tanács (European Research Council, ERC) legrangosabb, fiatal kutatóknak kiírt alapkutatási pályázatán nyert …

%d blogger ezt szereti: