Home » Kiemelt » A Messzehangzó Tehetségek Alapítvány idén is tábort szervez

A Messzehangzó Tehetségek Alapítvány idén is tábort szervez

“Más helyen vagyok… Másokkal vagyok… Másképp viselkednek velem…” – A Messzehangzó Tehetségek Alapítvány idén 100 nehéz családi háttérrel élő magyarországi és határontúli gyermeknek és fiatalnak kínál térítésmentes részvételt tehetséggondozó, valamint önismereti és diák mentorképző nyári táboraiban. Tanító térben, a Duna-Tisza közének egyik legszebb homokpusztai tölgyes ligeterdejében, erdei állatok és számos madárfaj élőhelyének közvetlen szomszédságában, az Alapítvány tizenegy éve szervezi meg táborait. A képzőművészeti, dráma, zene-tánc és természettudományos tehetségműhelyekben az egyensúly témájában megismert információkat önkéntesek vezetésével, projektmunka során elemzik, dolgozzák fel a diákok.

A közösségi tanulást egészítik ki és színesítik a Messzehangzó Diákakadémia meghívott előadóinak a tematikához köthető előadásai.
Vendégeink július 15-17. között:
Grecsó Krisztián – József Attila-díjas költő, író: “Szegeden jöttem rá, hogy bármeddig húzom, előbb-utóbb muszáj felnőttnek lennem.”
Domokos Gábor – Építészmérnök, matematikus, a világhíres Gömböc feltalálója
Rodics Katalin – A Greenpeace munkatársa, kutató-biológus, farkasok, papagájok, csimpánzok, delfinek, énekesmadarak és afrikai elefántok megmentője.
A gondolatébresztő, interaktív előadások nyilvánosak.

Ez is érdekelhet!

Megdőlt a kerékpáros “Everest-mászás” rekordja

Az ausztrál Lachlan Morton megdöntötte a kerékpáros Everesting rekordját, amely során a lehető legrövidebb idő …

%d blogger ezt szereti: