Breaking News
Home » Külföld » Elutasították a Huawei Egyesült Államok elleni perkeresetét

Elutasították a Huawei Egyesült Államok elleni perkeresetét

Egy texasi szövetségi bíró elutasította kedden a Huawei kínai telekommunikációs óriásvállalat Egyesült Államok elleni perkeresetét.

A távközlési berendezések gyártásával, hálózatok kiépítésével és tanácsadással foglalkozó kínai vállalat egy 2018-ban érvénybe lépett amerikai törvény ellen nyújtott be keresetet, még tavaly márciusban. A jogszabály értelmében az amerikai szövetségi hivataloknak és intézményeknek tilos üzleti kapcsolatba lépniük a Huaweijel.
Amos Mazzant kelet-texasi szövetségi bíró így indokolta a döntését: az amerikai kongresszusnak megvan a felhatalmazása arra, hogy megtiltsa szövetségi intézményeknek Huawei-termékek vásárlását.
“Szerződést kötni a szövetségi kormányzattal kiváltság, és nem alkotmányban garantált jog” – írta 57 oldalas indoklásában a bíró.
A Huawei elégedetlenségének adott hangot, és közölte: további jogi lépéseket fontolgat.
Elemzők arra mutattak rá, hogy a kínai cég lényegében az amerikai nemzetvédelmi törvény egyes részei ellen intézett kihívást. Az évente megszavazott jogszabály hatalmazza fel a szövetségi kormányzatot a katonai kiadásokra, és a 2018-ban elfogadott törvény megtiltotta, hogy szövetségi dollárok kerüljenek a Huaweihez és kínai riválisához, a szintén távközlési berendezésekkel foglalkozó ZTE Corporationhöz.
A csaknem egy esztendeig húzódó perben a Huawei jogászai egyebek mellett azzal érveltek, hogy megértik ugyan az amerikai kormányzat nemzetbiztonsági aggodalmait, de a cégre vonatkozó tiltást 2019-ben is tartalmazó törvény szerintük hamisan értelmezi a nemzet védelmének fontosságát, és egyben sérti a kínai nagyvállalat alkotmányos jogait is. A Huawei Amerikában érvényes esetleges alkotmányos jogainak mibenlétére nem tértek ki a perről nyilvánosságra hozott információk.

 

Ez is érdekelhet!

Tüntetők piros festékkel mázolták le a párizsi egészségügyi minisztériumot

A koronavírus-járvány áldozatainak vérét jelképező piros festékkel mázolták le tüntetők szombaton a párizsi egészségügyi minisztériumot. …

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

%d blogger ezt szereti: