Breaking News
Home » Belföld » Megölték az eltűntnek hitt nőt

Megölték az eltűntnek hitt nőt

A miskolci nyomozók őrizetbe vették a nő élettársát, aki a gyanú szerint olyan súlyosan bántalmazta az asszonyt, hogy elhunyt.

A Miskolci Rendőrkapitányság körözési eljárást folytatott egy mályi lakosú nő eltűnése ügyében, aki otthonából 2020. szeptember 27-én távozott el. Az asszony fia 2020. október 28-án jelentette be a rendőrségen, hogy édesanyja már egy hónapja nem jelentkezett.

A körözési eljárásban a rendőrök megállapították, hogy a nő vattai élettársához utazott, majd a további részletes vizsgálat során gyanú merült fel arra vonatkozóan, hogy a férfi bántalmazta, amelynek következtében elhunyt.

A rendőrök a holttestet a település külterületén találták meg 2020. november 13-án a késő délutáni órákban.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság halált okozó testi sértés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást a férfival szemben, akit a nyomozók – kihallgatását követően – őrizetbe is vettek.

Ez is érdekelhet!

Pálinkaünnep vagy egyéni szórakozás Becsehelyen?

A pandémia küszöbén a második hullám közepén ne felejtsünk el megemlékezni egy igazi hungarikum megünnepléséről. …

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

%d blogger ezt szereti: