Home » Belföld » A kormány támogatja a gyermekvédelem családközpontúvá válását

A kormány támogatja a gyermekvédelem családközpontúvá válását

A kormány támogatja a gyermekvédelem családközpontúvá válását, a szakellátás infrastrukturális és szakmai fejlesztését – jelentette ki a szociális ügyekért felelős államtitkár kedden Szegeden.

Fülöp Attila a Szent Ágota Gyermekvédelmi Szolgáltató Gyógypedagógiai Fejlesztő Központjának átadásán azt mondta, a gyermekvédelemben számítanak a helyi igényeket jól kielégítő egyházi és civil kezdeményezésekre.
Jelenleg az országban a gyermekvédelmi szakellátás felét nem állami, hanem egyházi vagy civil fenntartók végzik – közölte az államtitkár.
Hozzátette, az országban több helyszínen, összesen 1,4 millió forint uniós támogatással valósultak meg a szegedihez hasonló fejlesztések a gyermekvédelmi szakellátásban.
Kothencz János, a Szeged-Csanádi Egyházmegye Szent Ágota Gyermekvédelmi Szolgáltatójának főigazgatója kifejtette, a szervezet a fővárosban és öt megyében lát el gyermekvédelmi szakellátási feladatokat. A családjukból kiemelt gyermekek mellett segítik a nehéz sorsú fiatalokat is, az utcán csellengés helyett a szabadidő hasznos eltöltését kínálva számukra. Erre ad lehetőséget a gyógypedagógiai központ mellett kialakított játszóház – tette hozzá.
Elmondta: a 110 millió forintos beruházással, egy egykori pártház épületében létrehozott központban a gyerekek szűrését végzik, az azt igénylők szenzormotoros, logopédiai és pszichopedagógiai fejlesztést kapnak, és itt végzik az állatasszisztált és hidroterápiás foglalkozásokat is.
Kothencz János közölte, a szolgáltatás iránti igényt mutatja, hogy az itt ellátott gyermekek száma a kezdeti néhány tucatról hétszázra emelkedett.
A szolgáltató hasonló központot működtet Budapesten és Tatabányán is.

 

Ez is érdekelhet!

Kukucs, itt a nyár

Melegszik az idő a jövő héten, vasárnap helyenként 30 fok is lehet, ezzel együtt továbbra …

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

%d blogger ezt szereti: